Semmi sincsen, mi ne lett volna már egyszer,
Csak mindig újabb betyárokkal verekszel,
Édes állam, s ahova el nem érsz,
Ott más a szív, a fegyver és az ész.
Magasra nőttél, harcolsz villámmal, jéggel,
Vándormadár jön, ágaid veri széjjel,
S a gyökered jó ember sose látta:
Leér az éjszakás rablóvilágba.
Semmi sincsen, mi ne lett volna már egyszer,
Mindig kizöldülsz, és mindig megbetegszel.
De állsz, s míg állsz s törzsed vastagodik:
Ereidben álmodunk valamit.
