Faltól falig ráérős pincerendszer
Mázas és bordázott falszakaszokkal,
Amelyeket lassan kiismerek
Sötétben is, mert viszed a kezem
A tegnap kihagyott mise helyett
Szorosabb, bölcsebb, mélyebb hagyományú
Oszlopsorok közé, s ahol elérlek,
Térdenálló fiút látok beléd,
Aki egy férfit lát fiúkorában,
Olyan férfit, aki olyan fiút lát
Beléd, aki benned tökéletes.
Boltíveid közt a történelem
Legföljebb egy mellékoltár talán,
Államiság és népirtás talán
Még annyi se, a hazaszeretet
Legföljebb egy szőnyeg, mely a halandót
A főalak méhed felé viszi,
S kiporolják, ha eltűnik a nép.
A tudás csak árnyék a szobrokon,
A tudásvágy csak fény, ami veti;
Bennedbelül semmi sem isteni,
Ami rajtad kívül mindenható.
Átélhetővé teszed és megáldod
A combjaid közé vetett világot,
S én egy senkit hozok – kint még teremtő
Voltam, bent egy térden kúszó teremtmény,
Hajótörött, aki a mécset őrzi,
S megjelenik, ha azt mondod: legyen fény.
