Nekünk Bécset szemünk sarkában hagyta
A sors, mint egy örök cézárbabát,
Amit sosem szurkálhatunk halálra
Teljesen. Mert Bécs mindig megmarad
A tudatunkban mint egyfajta Bécs,
Melynek a tetemén ugrálhatunk,
Mint a szerb kölykök a Lopakodón,
Ami persze csak meghibásodott
De mennyivel szebben hangzik, hogy lentről,
Parittyából érte pontos lövés.
Aki magyar emberrel üzletel,
Köt barátságot vagy örök szerelmet,
Az számoljon a benne élő Béccsel:
Normális viszonyok, gyerekszobák
Csöndjeibe ugrik fejest az ördög,
Rangot ad és biztonságot, de közben
Trógerré színezi a hősöket,
Összekoccintja a testvéreket,
Magyart csinál belőlük. Soha jobbat:
Bécs addig áll, amíg magyarok élnek,
S míg magyar él, nem eresztheti Bécset.
