Hadd tisztelem meg önt, úri szabó,
Az átlagnál előnyösebb termettel,
Mellyel az ön munkáját is segítem,
Egy túlbeszélt, forró krisztusi korral,
Melyből közvetve ön is részesülhet,
S feltétlen köztársaságpártisággal.
Úgy mérhet le, mint kortárs lázadót,
Pedig rendszerbe ágyazott és gyáva,
Férfilétre menő fiú vagyok,
Jobb karommal salvékat tervezek
Hinteni a nép közé – ezt magának
Tudnia kell, mikor tógát varázsol.
Apró pocak, erre számíthatok,
Görnyedve járok, már észreveszem,
De: maradok – így tervezzen velem,
És ígérem, a munkáját, mit végez,
Elhízással én meg nem csúfolom.
Sokan kérdeznek majd az ön nevére.
Capitoliumi búcsúztatással
Kalkuláljon, ezt szinte megígérem.
Gyilkosom mond aznap búcsúbeszédet,
Lesz, ki siratja a köztársaságot,
De jobb kérdés áll be a nép fölött:
Ki lehetett az istenek szabója,
Aki nyilván megszólíthatta Őt?
(első megjelenés: Pannonhalmi Szemle, 2011. június)
